A Tabán és a Naphegy

Minden második ház nagy hírű régi vendéglõ volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre keze írása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdõdõ szerelmek derengését görgette végig lejtõs utcáin… Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.” Szerb Antal még így emlékezett az 1933-ban bontani kezdett Tabánra. Aztán rá három évre eltűntek a girbegurba utcácskák, s amit akkor megkímélt…