Az ellenállás melankóliája

– Csődöt mondtunk. Teljes csődöt a cselekvésben, a gondolkodásban és a képzeletben, amiként abban a szánalmas igyekezetünkben is, hogy megértsük, mégis miért; elkótyavetyéltük az atyaúristenünket, eljátszottuk a rang és a méltóság fegyelmező tiszteletét, és elmulasztottuk fenntartani az örökös megméretés nemes balhitét is, hogy önmagunk súlyát mindig az ősi tízparancsolattól való távolság szabja meg.mondhatni felsültünk tehát, kínosan felsültünk abban az univerzumban, ahol föltehetően egyre kevesebb a keresnivalónk. – szövi vég nélküli töprengéseit a regény egyik hőse abban a neve-nincs közép-kelet- európai kisvárosban, amely mintegy önmagától került a pusztulás állapotába, hogy aztán a semmiből támadt emberhordák monoton és féktelen rombolásukkal megadják neki…