Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülõ, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több idõt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elõ, a hűtõben kristályosra fagy az idõ, és a kávé fekete tükrébõl egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerõs helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertõzés, zavarba ejtõ, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfõi apokalipszis. – Dunajcsik Mátyás