Kolozsvár alatt az ég

Már verõfényes reggel volt, mikor arra eszméltem, hogy sokadjára mondja be a rádió: ››Kolozsvár, légi veszély‹‹. Nem mozdultam. Ami másnak maga a pokol lehetett, az nekem a sors megváltó keze. Kilenckor felbõgtek a szirénák. A légvédelmi szirénák. Hallottam, ahogy a ház lakói az óvóhelyre menekülnek. Én ültem tovább a konyhában, ittam, szívtam a Darlingot, és az órámat figyeltem. Negyed tíz elõtt egy perccel hullott le az elsõ bomba. Akkora zajt csapott, mintha megnyílt volna a föld. De meg se rezdültem. Ültem a konyhában, szívtam a Darlingot, és az órámat figyeltem.”