Végszót adok-veszek

Koltai Róbert már könyve bevezetõjében megrémiszt minket: „valószínűleg ez a könyv lesz az utolsó, amelyben visszaemlékezem elmúlt évtizedeimre, pályatársaimra, barátaimra”. Nyilván ez is valami tréfa lesz – gondolhatja az olvasó. Nehéz ezt a kijelentést komolyan venni olyasvalakitõl, aki ilyen élvezettel, sajátos ízzel mesél a színészetrõl – errõl a „féltékeny szakmáról” –, a barátokkal, kollégákkal átélt kalandokról, mint õ. Legújabb könyvét olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha egy Koltai-filmet néznénk: a jeleneteket a tõle megszokott humorral, átéléssel vagy a helyzethez, a mondandóhoz illõ komolysággal írja le, megelevenednek elõttünk a lendületében és érzelmi töltetükben hullámzó események. Hibáiról is õszintén beszél, s olyan részleteket…